Bizalom Istenben

Sant Rajinder Singh Ji Maharaj

Isten láthatatlan gondoskodásának a szépsége abban rejlik, hogy időnként serényen fohászkodunk segítségért, és megkapjuk azt. Ám sok más esetben annak ellenére megérkezik a támogatás, hogy azt nem is kértük. Az ilyen helyzetek emlékeztessenek bennünket arra, hogy soha nem vagyunk egyedül! Ekkor felismerjük, hogy Isten mindig velünk van, figyel ránk, vezet bennünket.

moon_sky_trust_god

Isten tudja, ha bajba kerülünk, és segítségre van szükségünk. Ahogy egy szülő mindig készen áll arra, hogy megóvja az alvó gyermekét, Isten mindannyiunkra állandóan odafigyel. Kérés nélkül is megérkezik az Ő segítsége.

Ha az életutunk során időnként elcsüggedünk, és úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten mindig velünk van! Az Ő karja szüntelenül körülölel bennünket, és az összes fent és lent helyzetben Ő a mi biztos támaszunk.

Legyünk hálásak Istennek, hogy láthatatlanul jelen van az életünkben, és oltalmaz, vezet bennünket! Amikor a jövőben tehetetlennek és elhagyatottnak érezzük magunkat, jusson eszünkbe, hogy Isten karja ott van körülöttünk, szeret és védelmez bennünket.

Üljünk le meditálni, ugyanis, ez a módja annak, hogy megbizonyosodjunk Isten jelenlétéről, hogy ráleljünk Őrá a bensőnkben! Ha elindulunk befelé, meg fogjuk tapasztalni önmagunkban az Úr szeretetét. Ekkor képesek leszünk arra, hogy félelem nélkül nézzünk szembe az élet kihívásaival. Bízzunk meg Őbenne, és annak tudatában nézzünk szembe az élettel, hogy Isten szerető karjában vagyunk

Több üzenet

Hogyan lehetünk úrrá a depresszión meditációval?

Hogyan lehetünk úrrá a depresszión meditációval?

Világszerte emberek milliói szenvednek a depressziótól. Ez mind a fizikai, mind a mentális egészséget érinti. Az egészségügyi szakemberek által nyújtott kezelések mellett a meditáció hozzájárul a lehangoltság, búskomorság hatásainak csökkenéséhez. Miként lehetünk úrrá a depresszión meditációval?

Hálaadás

Hálaadás

A spirituális gyakorlatok végzésével köszönhetjük meg a Teremtőnek mindazt, amivel folyamatosan megáld bennünket. Időt tölthetünk az önvalónk csendjében, kapcsolatba lépve a spirituális Forrásunkkal.

A bennünk lévő Fény

A bennünk lévő Fény

Isten Fénye ott van bennünk. Ha ez valamikor fellobban, örökké égni fog, és a mi kapcsolatunk vég nélküli az isteniséggel.