1997 karácsonyán Sant Rajinder Singh Ji Maharaj az Egyesült Államokban tartózkodott. Néhányunkat a Delhiben lévő Kirpal Ashramból megkért, hogy ezalatt tartsunk vidéken satsangokat. Az időjárási viszontagságok miatt későn értünk Ludhianaba, és a szokásos reggeli satsang ideje már elmúlt. Örömmel hallottuk, hogy délutánra különleges satsangot szerveztek egy újonnan beavatott közeli otthonában. Ahogy megérkeztünk a helyszínre, hatalmas sátrat találtunk a háza előtt, és tömött sorokban mintegy háromezer ember várakozott a satsangra.

A satsang alatt hatalmas spirituális sugárzást éreztünk. Utána nagyon finom ebéd következett. Csipkelődve kérdeztem a házigazdát: „Talán a Mester kért meg arra, hogy ilyen alaposan szervezd meg a satsangot?” Legnagyobb meglepetésemre bólintott. Igen, előző éjjel, éjfél körül ébresztette a Mester – aki egyébként több ezer kilométerre tartózkodott onnan – és megkérte egy sor dolog elintézésére. Figyelmeztette, hogy nagy tömegre számítson, és még a menüt is megadta az ebédhez. Ezért sikerült minden ennyire szépen.

Hónapokon át lázzal, levertséggel és testi fájdalmakkal járó krónikus betegségben szenvedtem. Képtelen voltam dolgozni, emberek közé menni. Továbbá tíz éven át szenvedtem egy komoly hátproblémától. Az orvosok azt mondták, hogy csak egy műtét enyhítene a fájdalmamon, viszont utána képtelen lennék járni. Mivel még fiatal nő voltam, egyre jobban elcsüggedtem.

Mialatt az egyik reggel még az ágyamban pihentem, a rádió egy spanyol nyelvű állomásán azt hallottam, hogy egy spirituális tanár jön a városomba, Chicagóba, és beavatást fog adni a benső Fényre és Hangra. Ezt a fogalmat egyáltalán nem ismertem, de kíváncsi voltam, és vágyat éreztem arra, hogy odamenjek. Gondolatban úgy képzeltem el ezt a tanárt, hogy magas, elegáns ruhát és ékszereket visel. A találkozó 1999. augusztus 22-én volt. Habár nem éreztem jól magam, korán keltem, hogy időben ott lehessek.

Mikor a buszom megérkezett az auditóriumhoz, helyet foglaltam a zsúfolt teremben. Meglepetésemre, mikor a Mestert bemutatták, egy fehér indiai stílusú ruhába öltözött, turbános, sötét szakállú embert láttam. A mosolya gyönyörű volt, és hatalmas energia áradt Belőle, akkora, hogy az ámulatomhoz egy kis félelem is társult. Az, aki bemutatta a hallgatóságnak, Maharaj Jinak nevezte.

Meghallgattam Sant Rajinder Singh Ji Maharaj előadását, és úgy döntöttem, hogy ott maradok a beavatásra. Az Ő általa elmagyarázott spirituális elmélet nagy részét nem értettem, főleg a csekély angoltudásom miatt, viszont csodálatos Fény és Hang élményekben volt részem a meditációban.

A beavatást követően lehetőségünk nyílt arra, hogy személyesen beszéljünk Maharaj Jival, mialatt Ő az emelvényen ült. Bátortalanságomban nehezen szántam rá magam, hogy beálljak a sorba. Ahogy közeledtem Őhozzá, erős energiahullámot érzékeltem. Megriadtam tőle. Ki is léptem miatta a sorból, de valamilyen vonzást érezve, meggondoltam magam, visszaálltam oda. Ez a furcsa dolog többször is megismétlődött. Valahányszor megéreztem az erőhullámot, úgy döntöttem, hogy elmegyek, mert megijedtem tőle, de azután mégis maradtam.

Végül bátorságot merítettem ahhoz, hogy egyre közelebb lépkedjek Őfelé. Egyszer csak ott álltam Maharaj Ji előtt, és Ő belenézett a szemembe. A testi fájdalmak eltűntek belőlem. Egy kis tekerő mozdulatot tett a kezével. Eközben azt éreztem, hogy mozog a gerincem. Ezt követően a hátfájdalmam is megszűnt.

Kaptam néhány anyagot az útról, elköszöntem, és busszal hazamentem. Igaz lenne, hogy meggyógyultam? Valamilyen új energiaszintre kerültem, és nem éreztem fájdalmat.

A konyhába mentem, hogy ennivalót készítsek. Emlékszem, hogy benéztem a hűtőbe, és azon töprengtem, hogy mit is egyek.

Éppen ekkor lépett be a Mester a konyhába. Megdöbbentem. Hogy jutott ide? Nagy, széles mosolya volt, és ragyogott a szeme. Gyengéden megérintette a vállamat. Bizonyára olvasott a megdöbbent gondolataimban, mert azt mondta spanyolul: „Ne aggódj!” Túl riadt voltam ahhoz, hogy élvezni tudjam a társaságát. Végül is csak nemrég ismertem meg. Miért követett?

Idegesen kapkodva elsiettem otthonról, és betértem egy közeli kis boltba, amelyet jól ismertem. Egyszerűen nem értettem a helyzetet. Honnan tudta, hogy hol lakom? Busszal mentem haza, és háromszor szálltam át. Hogyan találta meg az utat? Kulcs nélkül miként tudott bejönni a lakásomba? Valaki a boltban észrevette, hogy mennyire zaklatott állapotban vagyok, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e? Elmagyaráztam, hogy semmit sem akarok venni, csak valami nagyon meglepett, ami miatt egyelőre nem akarok otthon lenni.

Felhívtam egy barátomat, aki velem együtt kapta meg a beavatást. Megkérdeztem, hogy nála járt-e Maharaj Ji? „Nem. Te megőrültél?” – kérdezte. Kicsit irigynek tűnt, amiért nekem ilyen élményem volt.

Úgy döntöttem, hogy beülök valahova, és eszem néhány falatot. Amíg ott voltam, megláttam egy ismerős hölgyet, aki okkult dolgokkal foglalkozott. Megkérdeztem a véleményét arról, ami velem történt. Azt válaszolta, hogy ez egy nagyszerű, fénnyel teli ember. Ő is szeretett volna ilyen élményben részesülni, és azt mondta, hogy nagyon szerencsés vagyok. Ettől egy kicsit jobban éreztem magam, és visszatértem a lakásba. A Mestert már sehol sem láttam.

Nem sok idő múltán Maharaj Ji újra megjelent az otthonomban. Most már örömmel üdvözöltem Őt. Tele volt szeretettel.

Az elmúlt évek során Sant Rajinder Singh Ji Maharaj a társam, a barátom, a segítőm lett. Amikor első alkalommal jött be a konyhába, fizikai testben jelent meg. De azóta, amikor csak megpillantom Őt, Fénnyel telített, az árad belőle. A lába nem érinti a földet. Suhanva mozog, és spanyolul beszél hozzám.

Sokszor ébresztett már fel a Mester reggel három órakor, hogy meditáljak. Ott alszom a sötét szobámban, és amikor bejön, általában az Ő sugárzó fénye az, amire felébredek. Arra nyitom ki a szememet, hogy látom Őt, ahogy ott áll, mosolyog. Kéri, hogy ébredjek fel és meditáljak. Néha finoman megérinti a hátamat, hogy felébresszen. Emlékszem, hogy egyszer a hálószoba lámpát is felkapcsolta a fali kapcsolóval! Miután látja, hogy már felébredtem, elmegy. Ő mindig kedves, szeretetteljes és tiszta. Egyszer nagyon jól éreztem magam, és kicsit korábban keltem fel. Már meditáltam, amikor Ő megérkezett. Olyan boldog volt, amikor látta, hogy azt teszem, amit szeretne!

Valahányszor Maharaj Ji a spirituális formájában megjelenik, mindig végtelenül türelmes hozzám. Még az apró-cseprő világi ügyeimben is segít nekem. Gyakran látom Őt, mialatt készülődöm, hogy elinduljak otthonról. Egyszer nagy rohanásban voltam, és aggódtam, hogy lekésem a vonatomat. Ő megnyugtatott, hogy nem fogom lekésni, és elkísért az állomásig. Egy másik alkalommal, amikor kifelé mentem az ajtón, emlékeztetett rá, hogy elfelejtettem eltenni a kulcsomat! Ez az egész több annál, mint amit fel tudok fogni. Néha papírok vannak nála, és elmagyarázza, hogy elfoglalt, és most nincs sok ideje.

Emlékszem, hogy egyszer éppen indultam. Ő játékosan ugratott, és azt mondta, elfelejtettem elköszönni tőle. Néha hálából és szeretetből úgy szeretnék egy nagy ölelést adni Őneki, de nem tudok közelebb jutni Őhozzá, mivel ott akkora ragyogó Fény van. Amikor elhagyja a szobát, az Ő szépséges formája felfelé és kifelé mozog, csillogó fénycsóvát hagyva maga mögött.

Sant Rajinder Singh Ji Maharaj 1996-os floridai látogatása olyan volt, mint egy fesztivál. A sok színes és vidám program között számomra különösen emlékezetes az a kirándulás, mely során a biszkájai öbölben hajókázhattunk Maharaj Jival. Mialatt a dokknál várakoztunk, vidám hangulatot teremtettek a pergő ritmusú latin-amerikai dallamok. A ragyogó napsütésben vibráltak a színek. Nemsokára teljesen megtöltöttük a hajót, és elindultunk.

A víz pezsgett a hajó körül, ahogy a forgalmas kikötőből kifelé haladtunk, és „az egész levegő táncolt”. Hamarosan megnézhettük, hogyan kormányoz a Mester. A különféle formájú és nagyságú hajókkal zsúfolt öbölből vezetett ki minket. Akadt egy olyan szűk csatornaszakasz, amelyet a hajó tulajdonosa a nagy forgalom miatt veszélyesnek talált, ezért át akarta venni a kormányt, ám a Mester megnyugtatta, hogy nem lesz semmi gond. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy továbbra is Ő vezet.

Egész délután a Gurbani, a szikh szent könyv néhány sora járt az eszemben, amit a férjem, Mark nemrégiben zenésített meg. Ez egy kis „hajó-dal”, amit magamban dúdolgattam.

A Mester hozzájárult egy dalos-verses estéhez. Az egyik újonnan beavatott latin-amerikai fiatalember annyira szívéből énekelt, hogy viharos tapsot kapott. Néhány másolatot készítettem a hajó-dalomból. Amikor rám került a sor, a négy sort háromszor énekeltem el, kérve a többieket, hogy csatlakozzanak hozzám. Amikor befejeztem a dalocskát, a Mester szólt, hogy maradjak állva, de azután mást gondolt. „Nem, majd kicsit később kezdünk valamit ezzel a dallal” – mondta.

Miután minden satsangi előadta a dalát vagy versét, a Mester a mikrofonhoz hívott. Kérte, hogy megint énekeljem el háromszor a dalt, és mindig tartsak a versszakok közt szünetet. Elkezdtem a dalt:

Mester, te vagy a csónakom;
Vigyél át a túlsó partra!
Lehet, hogy megfeledkezem Rólad,
de te sohase felejts el engem!

Amikor először hangzott el a néhány verssor, Rajinder Mester tiszta hangon – amely telített volt kimondhatatlan édességgel és gyöngédséggel – énekelve válaszolt:

Kedvesem, te Isten gyermeke vagy;
Már elindultál a túlsó partra.
Soha nem feledlek el.
Kérlek, te is tarts ki mellettem!

A Mester szavai megrendítettek bennünket. Könnyeimen és a fényen át alig láttam valamit a teremben. Intett nekem, jelezve, hogy ismételjem meg újra, és a közönség velem énekelte a könyörgést. A Mester még kétszer megismételte az Ő ígéretét.

Azon az éjszakán a teremben mindenki tudta: akár méltóak vagyunk rá, akár nem, a Mester sohasem feledkezik meg rólunk. Visszavisz bennünket az örök Otthonunkba.